Csónakos behúzás 1. rész:helykeresés, a szerelékek elhelyezése, etetés és a hal fárasztása

A következő cikkben részletesen áttekintjük mindazt, amire szükséged lehet: a csónakos felszereléstől – ha saját csónakszett vásárlását tervezed – egészen a csónak helyes használatáig, valamint azt is, hogy milyen horgászfelszerelés a legalkalmasabb hozzá, szemben a kizárólag dobós horgászattal.

Az első dolog, amit érdemes megtenned – a konkrét csónakos felszereléseket és kiegészítőket később vesszük majd sorra –, az a meghorgászható helyek felkutatása. Mindig tartsd szem előtt, hogy csónak használatakor a mentőmellény alapvető biztonsági felszerelés, és az önfelfújó mentőmellények különösen ajánlottak, mivel vészhelyzetben hatékonyabbak, főleg akkor, ha nem tudnád kézzel működésbe hozni, például ha beütöd a fejed és elveszted az eszméletedet.

Természetesen elengedhetetlen az is, hogy ellenőrizd az adott horgászvíz helyi szabályait a csónakhasználatra vonatkozóan, mivel ezek jelentősen eltérhetnek – beleértve azt is, hogy milyen típusú motor használata engedélyezett.

Miért előnyös a csónak használata a pontyhorgászok számára a helyek felkutatásánál?

Számos oka van annak, hogy a csónak használata előnyt jelent, és ezek az előnyök messze felülmúlják azokat a hátrányokat, amelyek azzal járhatnak, hogy esetleg megzavarjuk a pontyokat.

Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy egy adott horgászhelyen a csónak túl gyakori használata nem feltétlenül javítja a fogási esélyeket, mivel a halak megtanulhatják a csónakot a veszéllyel társítani.

Ami pedig a meghorgászható helyek megtalálását illeti, annál nincs jobb eszköz, mint a csónak – különösen minden olyan területen, amely nem közvetlenül a part mentén található –, hiszen gyorsan nagy vízfelületet tudsz átvizsgálni, pontos képet kapsz a meder összetételéről és domborzatáról, valamint láthatod vagy érezheted az apróbb különbségeket is, például azt, ahol az iszapos aljzat kavicsosba vált.

Többféle módszer is létezik a meghorgászható helyek felkutatására, többek között egy halradar / szonár használata, amely feltérképezi a meder domborzatát, valamint azt is megmutatja, mennyire kemény az aljzat. Emellett egy tartalék boton lévő ólommal is „letapogathatod” a feneket, miután találtál egy ígéretesnek tűnő helyet (ilyenkor minél rövidebb botot használsz, annál jobb, amikor az ólmot a csónak oldalán engeded le). Sekély vízben tapogatórudat is alkalmazhatsz. Természetesen vannak olyan helyzetek is, amikor a víz elég tiszta és sekély ahhoz, hogy magukat a helyeket lásd: akár szabad szemmel és egy Polaroid napszemüveggel, akár egy üvegfenekű, aquascope jellegű eszközön keresztül, amely jobb rálátást biztosít és kiszűri a felszíni tükröződést.

Manapság már a víz alatti kamera használata is opció – ezek közül néhány akár halradar kijelzőhöz is csatlakoztatható –, és egy alapmodell kifejezetten olcsón beszerezhető. Lényegében egy vezetéken lévő kameráról van szó, amely egy kis kijelzőhöz csatlakozik, majd leengedik egészen a meder közelébe, és élő képet továbbít a képernyőre. Így pontosan láthatod, milyen az aljzat, sőt akár a szerelékedet és a csalit is a fenéken; kiválóan alkalmas annak ellenőrzésére, mennyit ettek fel a halak, illetve hogy jártak-e a helyen. Olyan víztisztaság és mélység mellett is működik, ahol normál esetben semmit sem látnál, ráadásul gyakran beépített világítással is rendelkezik, ami tovább javítja a láthatóságot.

Egy halradar – különösen az olyan típus, amely térképezési funkcióval is rendelkezik, összegyűjti a mélységi adatokat, és részletes mélységtérképet készít a padkákról, platókról és hasonló mederformákról – óriási előnyt jelent a megfelelő horgászhelyek megtalálásában. Ez különösen igaz a nagyon nagy tavak esetében, ahol hatalmas vízfelületet kell átvizsgálni. A modern horgászcsónakokon ma már általánosak a fejlett elektronikai eszközök, mint a halradar és a GPS; a szonár kijelzőjén a mozgó objektumok görgetve jelennek meg, a halak pedig az alkalmazott beállításoktól függően ív alakú jelekként látszanak a képernyőn.

Ha nincs halradarod, csónakból akkor is lehet helyeket találni, de ez jóval nehezebb és időigényesebb, különösen akkor, ha a víz túl mély vagy zavaros ahhoz, hogy lásd a feneket, és mindent tapintás alapján kell csinálnod. Ennek ellenére megoldható: például sekélyebb részek felkutatásához lelógathatsz egy ólmot a csónak oldalán arra a mélységre, ahol sekélyebb területekre – például padkák tetejére – számítasz, majd evezhetsz vagy motorozhatsz addig, amíg nem érzed, hogy az ólom nekiütközik valaminek. Miután így beazonosítottad a sekélyebb részeket, ezeket már tovább tudod vizsgálni részletesebben és pontosabban.

Valamilyen tapogatórúd is jó megoldás lehet viszonylag sekély vízben, hiszen nemcsak a mélységet és a változásokat tudod vele érzékelni, hanem a meder anyagát is kitapinthatod. Ugyanakkor ez meglehetősen időigényes módszer, különösen akkor, ha a víz zavaros, és nem ismered a tavat vagy annak jellemzőit.

Milyen helyeket érdemes keresni?

Olyan dolgokra kell figyelni, mint például a mélység változásai, vagy ahol a meder összetétele változik – például agyagról kavicsos aljzatra váltás, vagy egy keményebb iszapos folt a vastagabb sár között.

Az, hogy mennyire vagy precíz és „válogatós” a szerelék pontos elhelyezésében, nagymértékben függ attól, hogy valóban látod-e a feneket, vagy csupán a halradar kijelzőjén látott információkra és a felmérőbotoddal érzékelt dolgokra támaszkodsz.

Csónak használatakor könnyen előfordulhat, hogy túl aprólékos leszel, és órákat töltesz a „tökéletes” hely keresésével, a csalink centiméterre pontos elhelyezésével, ahelyett, hogy egyszerűen egy olyan területen horgásznál, ahol biztos lehetsz a kapásban, és ahol érezheted a kellemes mélységváltásokat – ahogyan a partról dobva is tennéd, anélkül, hogy mindent tökéletesen pozícionálnál. Ugyanakkor, ha a víz elég tiszta és sekély, az, hogy látod, a szereléked szépen fekszik és jól van prezentálva a fenéken, mindenképp növeli a magabiztosságodat a kapás reményében.

Talán a legnagyobb előnye a csónak használatának – a távolsági horgászaton túl, ahová nem tudnál dobni – az, hogy könnyedén találhatsz tiszta területeket a sűrű növényzet között.

Nemcsak azt tudod gyorsan meghatározni, hol vannak a tiszta és horgászható foltok, ami partról jelzőúszóval akár órákig is eltarthatna, de a szerelékeket leengedve biztos lehetsz benne, hogy pontosan oda kerültek, ahová szántad őket. Ha leadcore-t vagy fused leadert használsz, akár a zsinór elhelyezkedését is optimalizálhatod, és megnézheted, hogyan fekszik a meder alján.

A helyek megjelölése

Miután időt és energiát fektettél abba, hogy megtaláld a megfelelő helyeket a botjaid számára, természetesen szeretnéd majd újra oda tudni tenni őket, ha kapás van, vagy új csalit, esetleg másik szereléket akarsz feltenni.

Ehhez hasznosak a vizuális jelölők, mind a szerelék pontos elhelyezésének meghatározásához, mind a későbbi visszataláláshoz. Ez általában úgy történik, hogy a csónakban több H-blokk jelölőt tartasz, amelyeket gyorsan le tudsz engedni, ha érdekes helyet találsz – ezek a vízbe kerülve maguktól kinyílnak. Ezután több időt tölthetsz az eredeti jelölő környékének felfedezésével, és szükség szerint további jelölőket is lehelyezhetsz, hogy pontos képet kapj például egy padka alakjáról, a csali elhelyezésének ideális pontjairól, valamint arról, hány botot tudsz esetleg egyszerre horgászni az adott területen, ha elég nagy ahhoz, hogy több bot is elférjen.

Miután kiválasztottad a horgászhelyet, többféleképpen is megjelölheted azt, a legfontosabb, hogy ne legyen egy függőleges zsinór közvetlenül a jelzőúszóig a helyen, mert a pontyok nekiúszhatnak, és így elriasztják magukat!

Néhány horgász inkább a hely mögé, néhány méterre engedi le a jelölőt, így elég közel van ahhoz, hogy újra megtalálják a helyet, de nem kockáztatják, hogy megriasszák a pontyokat. Például, ha egy lejtő alján lévő padka előtt horgászol, a jelölőt közvetlenül a padka tetejére, lehetőleg nagyon sekély vízbe helyezni, ahol a pontyok amúgy sem járnak, biztonságos megoldás: nem zavarja a halakat, de mégis segít újra megtalálni ugyanazt a helyet.

Ha egy H-blokk jelölőt hagysz a helyed közelében, érdemes lecserélni a hozzá adott vastag fehér fonott zsinórt valamivel kevésbé feltűnőre, például vékony monofil zsinórra, amely sokkal kevésbé vonja magára a pontyok figyelmét – persze elég erősnek kell lennie, hogy véletlenül se szakadjon el. Ez a megoldás a legtöbb horgász számára ideális, ha nincs halradarjuk.

Ha viszont van halradarod, és az elég modern, akkor egyszerűen egy gombnyomással be tudsz helyezni egy „pin”-t pontosan arra a pontra, ahol horgászol. Ezt a pontot el is nevezheted, és a térképet használva bármikor könnyen visszatalálhatsz rá.

Az etetés és a szerelék pontos elhelyezése könnyítésére – különösen szeles időben – letehetsz egy H-blokkot közvetlenül a helyed fölé, majd köré etethetsz, és a szerelékedet is mellé engedheted. Ezután könnyedén kihúzhatod a H-blokkot a vízből, ha úgy megoldható anélkül, hogy a szereléket elmozdítanád, vagy a botok visszavétele után összegyűjtheted az összes H-blokkot az összes helyről. Így biztosítható, hogy a horogra akadt halak ne akadjanak bele a jelölőkbe.

Ha a halradarod tud útpontok mentésére, akkor érdemes egyet a helyed elé is beállítani, majd minden meghorgászott pontról nyomvonalat húzni vissza a helyedhez, ami vonalként fog megjelenni a halradar térképén. Ez sokkal könnyebbé teszi, hogy teljesen egyenes vonalban térj vissza a helyedre, különösen éjszaka, mert elég csak arra figyelni, hogy a csónakkal pontosan a vonalon haladj, és azonnal látni fogod, ha akár csak egy kicsit is letértél róla.

Ez éjszakai, nagy távolságú horgászatnál óriási különbséget jelenthet, de ettől függetlenül továbbra is jó ötlet valamilyen jól látható fényt is használni a helyeden. Nagy segítség lehet például, ha minden leszúróra rögzítesz egy villogó kerékpárlámpát, mert amikor csónakkal visszaérsz a parti sávba, sokkal könnyebb elkerülni, hogy beleakadj a többi zsinórodba, ami motoros csónakkal kész katasztrófa lehet.

A szerelék behúzása pontyos csónakból, majd a bot visszahozása a partra

Amikor a szereléket egy kiszemelt etetésre vagy spotra ejted, természetesen vidd ki magaddal a botot is, hogy addig tudj korrigálni, amíg tökéletesen nem kerül a helyére – ne úgy vidd be a végszereléket, hogy a bot közben a parton marad.

Vannak horgászok, akik a szereléket közvetlenül a halradar jeladója mellé ejtik, és hagyják, hogy függőlegesen süllyedjen le, majd az ólmot egy finom pöccintéssel segítik, hogy minden szépen kiegyenesedjen. Mások inkább kilendítik a szereléket, és hagyják ívben lesüllyedni, mert úgy gondolják, hogy így szebben fekszik fel a fenékre. Mindkét módszer működik, ez inkább egyéni preferencia kérdése.

Amint elégedett vagy azzal, ahogy a szerelék leért, ideje nyitott felkapókarral visszaindulni a partra. Ideális esetben még a szerelék beejtése előtt a helyed irányába fordítottad a csónakot, így már jó irányba állsz, ami sokkal egyszerűbbé teszi a dolgot: csak ráadod a motort, és lassan elindulsz.

Az erős szél megnehezítheti mind a szerelék pontos lerakását, mind az etetést, és nagyon rövid idő alatt is könnyen lesodródhatsz a meghorgászni kívánt pontról. Ilyenkor nagy segítség, ha pontosan a spotra dobsz egy jelölőt, mert így sokkal biztosabban minden oda kerül, ahová eredetileg szántad.

A szél elleni védekezésre több módszer is van. Az egyik, hogy a jelölőd fölé, szél felőli oldalra állsz, majd ahogy elmész mellette, ejted a szereléket, bár ez általában nem ad túl nagy kontrollt a csónak felett. A másik lehetőség, hogy a motorral széllel szemben tartod a csónakot, alacsony sebességen, így gyakorlatilag a spot felett tudsz maradni, miközben etetsz és leengeded a szereléket. Ennek az az előnye, hogy amikor minden a helyére került, egyszerűen csak nagyobb teljesítményt adsz a motornak, és egyenesen elindulsz a part felé.

Szeles körülményekhez legalább 40 libra tolóerejű elektromos csónakmotor ajánlott, nagyobb vizeken pedig a biztonság érdekében ennél erősebb motorra is szükség lehet, mint például a Balatonon, ahol 70 libra a preferált minimum.

Bármilyenek is a körülmények, miután letetted a szereléket, érdemes lassan elindulni visszafelé, hogy ne legyen esélye annak, hogy a zsinór megakadjon és elmozdítsa a szereléket. Ha hosszabb előtétzsinórt használsz, például vastag monót vagy fluorocarbont, akkor különösen fontos, hogy addig lassan haladj, amíg az összekötő csomó le nem fut az orsóról.

Amint már valamivel távolabb kerültél a szereléktől, növelheted a sebességet, és annyira gyorsan indulhatsz vissza, amennyire az adott csónak és motor mellett még ésszerű. A nagyobb tempó segít abban, hogy egyenesebb vonalban haladj vissza. Természetesen közben a szél hatását is figyelembe kell venni.

Az, hogy a lehető legegyenesebb vonalban menj vissza, kulcsfontosságú, mert a nagy zsinórhasak nagyon rontják a kapásjelzést, növelik annak esélyét, hogy a zsinór beleakadjon valamibe a mederfenéken, és persze sokkal nagyobb eséllyel vágsz keresztül a saját zsinórjaidon is a csónakkal, amikor újra behúzod a szereléket.

Ha a meder nem túl akadós – egyes tavak alján például régi fatönkök vannak szétszórva, amelyek fölött kell tartani a zsinórt –, akkor nagyon jó ötlet valamilyen rögzített backleadet használni, hogy közvetlenül a botspiccek előtt lesüllyeszd a zsinórt. Ha ilyet használsz, nyugodtan áthajthatsz csónakkal a zsinórok fölött anélkül, hogy beleakadnál, feltéve hogy elég távol maradsz attól a ponttól, ahol a zsinórok belépnek a vízbe.

Természetesen kisebb vizeken és rövidebb távokon az is opció, hogy evezve viszed be a csalikat. Vannak horgászok – például a Korda Europe eredményes pontyfogó horgásza, Chris Paschmanns –, akik kifejezetten ezt a módszert részesítik előnyben, mert szerintük jóval kisebb zavarással jár, így kevésbé riasztja el a pontyokat, és kevésbé teszi egyértelművé számukra a jelenlétedet. Ettől függetlenül mindig legyen evező a csónakban akkor is, ha motorral mész, hogy vészhelyzetben legyen tartalékod, például ha lemerül az akkumulátor vagy műszaki probléma adódik.

Ugyanez igaz nemcsak a motorokra, hanem a halradarokra is. Sok tapasztalt csónakos horgász nagyon tudatosan használja a halradar szonárját, mert a pontyok érzékelhetik a jeladó folyamatos „pittyegését”. A legtöbb készüléken a jeladó bármikor kikapcsolható, miközben a GPS és a térkép továbbra is tökéletesen működik, és ugyanúgy visszavezet a meghorgászni kívánt spotra.

Etetés csónakból

A legnagyobb különbség a csónakos etetés és a spodolás vagy csúzlizás között az, hogy csónakból mennyire gyorsan és egyszerűen be lehet juttatni az etetőanyagot.

Ennek azonban hátránya is lehet, mert nagyon könnyű több etetőanyagot bevinni, mint amennyit eredetileg terveztél.

Hogy ezt elkerüld, jó megoldás, ha a csónakba csak annyi etetőanyagot viszel magaddal, amennyit arra az egy botra ténylegesen be akarsz juttatni. Sokkal jobb ez, mint nagy vödrökkel vagy nagy zsák bojlival ülni a csónakban, mert ott nagyon könnyű túletetni. Ez különösen akkor igaz, amikor nézed a fenéken fekvő etetést, mert néha elsőre nem tűnik soknak, aztán mire észbe kapsz, már kétszer annyit szórtál be, mint eredetileg szeretted volna.

Érdemes azt is előre átgondolni, milyen etetésszórást szeretnél kialakítani, mert ez nagyban függ attól, milyen spotot horgászol meg, és hány botot használsz azon a területen. Ha például egyetlen bottal horgászol egy kis lyukban a hínár között, akkor valószínűleg kevés, de nagyon pontosan elhelyezett csali lesz a jó megoldás. Ha viszont három bottal horgászol egy nagyobb területen, akkor több etetőanyag is szóba jöhet, amit jóval nagyobb felületen, ritkábban szétszórva érdemes elosztani.

Ezért ezt mindenképp gondold át, és ne csak egyszerűen az összes etetőanyagot közvetlenül a bója mellé borítsd, hacsak eleve nem így tervezted meghorgászni a helyet. Valamilyen etetőkanál nagy segítség lehet abban, hogy jobban szét tudd teríteni az etetést.

A vízmélység, a víz alatti áramlás mértéke, valamint az is, hogy milyen típusú etetőanyagot használsz, mind befolyásolja, mennyire terül szét a csali süllyedés közben.

A csónak az újraetetéseknél is nagy segítség, különösen akkor, ha te magad látod a medret, vagy víz alatti kamera segítségével meg tudod nézni, mennyi etetőanyag maradt még lent. Néha ugyanis a pontyok úgy is fel tudják szedni az etetés nagy részét, hogy közben egyetlen kapást sem adnak.

Fárasztás csónakból

Kell egy kis gyakorlat ahhoz, hogy valaki megszokja a csónakból történő fárasztást, hiszen nemcsak magára a halra kell figyelni, hanem közben a csónak irányítására és kormányzására is.

Ha nem túl nagy távolságra horgászol, és nincs sok akadó, ami miatt aggódni kellene, akkor gyakorlatilag lassan kitekerheted magad a halhoz. Közben oldalirányú nyomást adsz felváltva egyik, majd másik irányba, hogy tudd terelni a halat, miközben arra is figyelsz, hogy ne tegyél rá túl nagy nyomást – például szeles időben, amikor tényleg szükség lehet a motor használatára vagy arra, hogy valaki más evezzen.

Nagyobb távolságoknál viszont, vagy ha minél gyorsabban a hal fölé akarsz érni, a legjobb megoldás a motor használata, méghozzá viszonylag erős fokozaton, amint beültél a csónakba és jó irányba fordultál. Innentől már csak annyi a dolgod, hogy finoman korrigáld az irányt – akár könyökkel vagy térddel is, ha szükséges –, hogy a csónak nagyjából jó irányban haladjon, miközben gyorsan tekersz, hogy felvedd a kapcsolatot a hallal és feszes maradjon a zsinór.

Ha nyugodt a víz, akkor amikor a hal fölé értél, le is állíthatod a motort, és csónakból fáraszthatod tovább, hagyva, hogy a hal húzza a csónakot. Természetesen ha akadók felé indul, akkor motorral ellen kell tartani, az ellenkező irányba nyomást gyakorolva, hogy el tudd vezetni azoktól. Egy 10 lábas bot – például a Kaizen Green szériából, amelyben azok számára is van kerámiagyűrűs változat, akik rendszeresen vastag fonottal horgásznak – sokkal könnyebbé teszi a csónakos fárasztást.

Ha szeles az idő, akkor valószínűleg úgy kell fárasztanod a halat, hogy közben a motor is jár, hogy nagyjából tartani tudd a helyzetedet. Nem jó, ha a szél belekap a csónakba és gyorsan elsodor a haltól, mert ilyenkor könnyen horogkiszabadulás lehet a vége. Ez különösen akkor igaz, amikor a hal már a felszínen van és merítésre kész. Egy hirtelen széllökés ilyenkor könnyen megnehezítheti a helyzetet. Ideális esetben a hal szél felőli oldalán vagy, a motor jár, és a csónak a széllel szemben áll, olyan teljesítményen, ami nagyjából helyben tart – de nem túl kis erővel, mert akkor fennáll a veszélye, hogy egyszerűen ráfutsz a pontyra a csónakkal. Innen már csak annyi marad, hogy a szokott módon a merítő fölé vezesd a halat.

Az egész folyamat természetesen sokkal egyszerűbb, ha egy társaddal horgászol, és ő tudja vezetni a csónakot, miközben te a hallal foglalkozol.

Ha a hal fárasztás közben elakad, és bottal nem tudod újra megmozdítani, akkor néha a kézzel történő zsinórhúzás kiszabadíthatja, ezért mindenképp érdemes megpróbálni. Ideális esetben az akadó előtti előtétzsinór hosszabb, mint amilyen mély a víz, mert így van egy vastagabb szakasz, amit meg tudsz fogni, és sokkal kisebb az esélye annak, hogy elvágd a kezed, mintha vékony fonottra kellene nyomást gyakorolnod.

Gyakorlattal a csónakból történő fárasztás teljesen természetessé válik, és idővel már szinte gondolkodás nélkül tudod irányítani a csónakot, miközben a figyelmed főleg arra összpontosul, hogy partra segítsd a megakasztott pontyot.