Carp Giant by customline
Üdv, engem Antal Balázsnak hívnak.
Akik ismernek azok tudják, hogy a pontyhorgászatban nem ismerek kompromisszumokat és az életem oszlopos részévé vált. Mindig törekedtem arra, hogy a technikai rálátásom a felszerelésem és persze a csalim egy kerek egésszé álljon össze. Magától értetődő volt számomra, hogy a bojlikat amiket használok saját és a halak ízlése szerint készítsem el. Ezek a törekvések közel 18 éve töretlenül része a mindennapjaimnak, de persze egy ideig csak egy szűk kör tudott arról, hogy “ garázs baits “-ként működöm. Szerencsére mára sikerült olyan kapcsolatokat kiépítenem pontyhorgászokkal, akik megtiszteltek azzal, hogy az általam készített csalikat kipróbálták. Most jött el az idő, amikor a rég dédelgetett álmom kapujában állhatok… ugyanis a február végétől a Customline kínálatában minden pontyhorgász számára elérhetőek lesznek a Carp Giant termékek. A terven az, hogy minden csaliról készítek egy videót, amiben a bojlik bemutatása mellett a tapasztalataimat is szeretnék megosztani veletek a termékekkel kapcsolatban. Tehát izgalmas időszak vár rám és persze azokra is, akik szívesen kipróbálnák a Carp Giant csalikat.
Tsunami
Határozottan édes-csípős-fűszeres bojli, ami minden tavon, még a legkapástalanabb időszakban is kiemelkedő eredményre képes. A legfőbb ismertetője a garnélás-halas gerinc, a kitűnő minőségű őrölt magmix és értékes fehérjék kombinációja, az élénk vörös szín, amit az eredeti Robin Red-nek és a kiváló minőségű fűszerolajoknak köszönhető. Az összehangolt alapanyagok és értékes kivonatoknak összessége egyedi bel tartalmat eredményez, ami garancia a jó emészthetőségre és a jó hasznosulásra. A csalogatóanyagok folyamatos kiáramlása egyedülálló, így a pontyok rendkívül gyorsan reagálnak rá.
Bányatavakon, természetes vizeken, változékony frontos időszakokban is kiemelkedően sikeresek lehetünk.
Red Antarctic
A karakteres rákos-garnélás profilt a kimagasló minőségű ráklisztek, lárvalisztek, finomra őrölt magmix és aminosavakban gazdag kivonatok összessége alkotja. A bojli igazi vonzerejét az alapkeverék mellett a különféle rák kivonatoknak (Belachan, folyékony extraktok) és a borsos háttéríznek tulajdonítom. Bel tartalmi értékeit tekintve egyedülálló és a pontyok számára nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Karakteres, mégis visszafogott íze természetes táplálkozási ösztönt vált ki a pontyoknál. Stabil szerkezete mellett a víz folyamatosan mossa ki a csalogatóanyagokat, ami hosszútávú vonzerőt biztosít a bojlinak.
Green Ocean
Ha a kapitális pontyok vannak a célkeresztben, akkor Green Ocean a te választásod. Karakteres kagylós-májas íz párosul a visszafogott GLM-bors háttérrel. Kiváló minőségű szardínia liszt, édesvízi kagylóliszt, előemésztett halliszt (Pre-digested fishmeal) tökéletes kombinációt alkot az algakivonattal és a finomra őrölt növényi lisztekkel. Természetes íze és megjelenése könnyen megszerezhető természetes táplálék ösztönt vált ki a pontyokból. A hozzáadott tört kagylóhéj durva és érdes texturát kölcsönöz neki, ami a vízben oldódó értékes csalogatóanyagok kiáramlását is elősegíti. A könnyű emészthetőség és az értékes összetevők jó hasznosulása elsődleges szempont volt, úgy ahogy a hideg vízben történő használat is.
Explorer
Az Explorer bojli a természetes és a naturális összetevőknek köszönhetően a legóvatosabb pontyoknak a figyelmét is felkelti. A magas vízoldékonyságú, tápláló és különböző szemcseméretűre darált összetevők hihetetlenül könnyű emészthetőséget eredményeznek. A bojliban kiemelkedő a kiváló minőségű édes tigrismogyoró őrlemény mennyisége, amit a pontyok mindig előszeretettel fogyasztanak az év minden szakában. Intenzív édes, krémes – tejes ízét és illatát a különféle értékes tejfehérjék és a kiváló minőségő szilva aroma teszik ellenálhatatlanná a pontyok számára. Darabos szerkezetének köszönhetően a vízbeérkezéskor azonnal elkezd dolgozni, miközben a benne lévő aminosavak és értékes vitaminok folyamatosan mosódnak ki, amivel folyamatos táplálkozásra készteti a pontyokat.
Az Explorer bojli egyediségét még az is fokozza, hogy nem tartalmaz halliszteket és semmilyen állati eredetű kivonatot.
És ezen felül...
Akik már használják a termékeimet, azok már pontosan, hogy nem csak egy terméket kapnak, hanem egy olyan kapcsolatot is amitől sikeresebb leszel! Célom és egyben motivációm is, hogy mindenkit hozzá segítsek álmai halának megfogásához!
Ha kérdésed van az alábbi elérhetőségek egyikén állok rendelkezésedre!!!
- +3670 415 2110
- carp.giant.photography@gmail.com