A Carp Giant Explorer bojli nyerte el a legkésőbb a végleges formáját. Az nem volt kérdés, hogy nem szeretnénk használni állati összetevőket és kivonatokat. Sokat kísérleteztünk növényi alapanyagokkal és tej származékokkal, mert olyan csalit szerettünk volna, ami a természetes mivoltából adódóan a halak könnyen felismerik és táplálkozásra ösztönzi őket. De emellett szerettünk volna kitűnő hasznosulást és jó emészthetőséget elérni. Nem egyszerű feladat.

Az értékes tejfehérjék mellett meghatározó a bojli magas édes tigrismogyoró őrlemény tartalma, ami jó kombinációt alkot más rostban gazdag növényi összetevőkkel. A csali első kézhezvétele után az embernek olyan érzése van, hogy azonnal megenné. Kellemes édes-krémes szilvás íze és illata nagyon vonzó az emberi orr számára is.
Darált magvas textúrája alkalmassá teszi, hogy a víz szépen rétegesen hatoljon bele, kimosva ezzel az értékes a halak számára figyelemfelkeltő anyagokat.

Bevallom, hogy az összes csalim közül ezzel van a legkevesebb saját tapasztalatom. De mentségemre szolgáljon, hogy nagyon sok idő is kevés ahhoz, hogy 4 fajta bojlit a végletekig megismerjünk.

Többször kritikus körülményekkor is bevetettem ezt a csalit, mert kíváncsi voltam, hogy a hideg vízben mire képes. A vízoldékony összetevők mellet azért a szénhidrát tartalma is meglehetősen magas, így a csaliban lévő olaj mennyiség is.

Volt jó és kevésbé jó tapasztalatom, amik közöl az egyik egy kora tavaszi balatoni túra alkalmával történt. A víz nagyon hideg volt, még a kezemet is csak akkor tettem bele, amikor nagyon muszáj volt. Itt az egyik csali az Explorer volt és a mai napig nem értem, hogy mi történt akkor. Egész egyszerűen imádták a halak és jópár nagy testű példányt is sikerül fognom vele.

Mindezek ellenére nem a kora tavaszi és késő őszi időszakra ajánlanám ezt a bojlit. Leginkább májustól-október elejéig, mert a beltartalma ebben az időszakban a legideálisabb a pontyok számára. De ahogy említettem is, kevés a gyakorlati tapasztalatom, de ezen majd változtatok.Viszont minekután energiában gazdag naturális csali, így bátran ajánlom természetes vizekre, folyókra, még olyan helyekre is, ahol a törpeharcsa állomány elszaporodott. A bojli és a wafter horogcsalik is nagyon keményre száríthatóak, ami segít abban, hogy a vízben élő nem kívánatos halaknak, rákoknak is ellenálljon.

A termékcsaládba tartozik a bojlival megegyező attraktor is, ami egy rendkívül koncentrált folyadék, amely tartalmazza az Explorer bojli folyékony összetevőit és extra csalogató hatású kivonatokat és koncentrátumokat. Ha a bojlikat belocsolás után állni hagyjuk, majd a vízbe szórjuk akkor egy zselés réteg képződik, amely természetes táplálék hatását kelti, és még az étvágytalan pontyokat is táplálkozásra ösztönzi. Illatában és színében megegyezik a kész bojlival, és harmonizál a termékcsalád többi tagjával. Ezen kívül a bojlival mindenben megegyező két féle horogcsali is elérhető: keményített wafter és a critical.
Természetesen, ha bármi kérdés volna az Explorer bojlicsaláddal vagy bármelyik más Carp Giant csalival kapcsolatban, akkor minden platformon állunk a rendelkezésedre.
